1. rész: Lauren Brooke - Heartland

Hazatérés

- jelenleg nincs nálam a könyv, de hamarosan meglesz! :)

2. rész: Lauren Brooke - Heartland

A vihar után

Első fejezet

Amy látta az édesanyát, ahogy kinyitja a furgon első ajaját, és megpróbált sikoltani, de nem jött ki haang a torkán. Meg akarta állítani, de képtelen volt megmozdulni. Csak nézte iszonykodva, ahogy édesanyja gyújtásd ad, és a motor beindul. 

Aztán váltott az álomkép. 

Mindketten a furgonban ültek, a lószállító rázkódott mögöttük, ahogy a pej csődör pánikkal telve rugdalta a falát. Amy kétségbeesetten próbált felébredni, de az álom fogva tartotta. Ugyanannak a rémálomnak a csapdájába esett, amely éjszakánként újra meg újra nyomasztotta. Marion keze szorosan markolta az autó kormányát. -Ez őrültség - mormogta, és kék szeme Amyébe mélyedt. -Nem kellett volna hagynom, hogy rábeszélj.

- Anya! - Amy szívettépően zokogott. - Hagyd abba kérlek. - De Marion nem hallotta a kislányt.

Villám hasított a sötét égboltba, és a lószállítóból hallatszó dobogást túlharsogta a fejük felett zendülő hatalmas mennydörgés.

Amy sikoltozott, amint a fák fenyegetően kezdtek hajladozni felettük. Lombjuk összezárult a furgon fölött, az ágak csapkodták és karistolták a tetejét. A keservesen hajlongó fák elnyújtott, hosszú jajgatását olyan hatalmas mennydörgés követte, mintha éppen ágyú dördült volna. Előttük egy fa lassan dőlt az útra...

-Nem!- sikoltozott Amy. - Kérlek, ne!

- Amy! Amy! Ébredj!

Amy hirtelen azt érezte, hogy valaki a vállánál fogva megrázza. Felnyitotta a szemét. A kemény fapadlón feküdt. Nagyapja hajolt föléje, homlokát aggódva ráncolta össze.

- Nagyapa! - ült fel Amy zavarodottan.

Parfüm enyhe, ismerős illatát lélegezte be. A falakat a számtalan lovas fénykép díszítette. Édesanyja szobájában volt. Egy kabát lógott a széken, ahová édesanya dobta a baleset napján. A fésülködőasztalon heverő hajkefét finom porréteg borította, sörtéi néhány szőke hajszálat tartottak fogva. A szobában semmi nem változott hat hete, a viharos éjszaka óta, amelyen Marion Fleming meghalt.

Az ismerős tárgyak láttán Amy úgy érezte, összeszorul a gyomra.        -Hogy kerültem ide?

Jack Bartlett bizonyára látta az arcára kiülő rémületet. - Semmi baj, drágám - mondta gyorsan -, valószínüleg álmodban járkáltál.

- Szörnyű álmom volt - hebegte Amy, miközben feltápázkodott. A szobában csend és nyugalm volt. Úgy érezte, az izzadságtól teljesen csatakossá vált hosszú, sötét haja. Körülnézett.

- Már elmúlt, semmi baj - ismételte Nagyapa szelíden. - Hadd vigyelek vissza a szobádba. - Karjával átölelte Amy vállát.

Ebben a pillanatban nyílt a hálószoba ajtaja, és Lou, Amy nővére nézett be. - Mi történt? - kérdezte, haja összekócolódott alvás közben.       - Sikoltást hallottam.

- Minden rendben van - válaszolta Jack Bartlett gyorsan, miközben az ajtó felé terelgette Amyt. - Amy rosszat álmodott, és járkált álmában.

-Ó, Amy! - kiáltotta Lou, és Amyhez lépett.

-Nincsen semmi baj - mondta Amy is, majd elhúzodott Nagyapától, és Lou mellett az ajtó felé furakodott. Ki akart jutni ebből a szobából. Az a gondolat, hogy Anya soha nem jön vissza ide, túl sok volt számára.

A saját ágyában hidegek voltak a takarók, de magára húzta őkat. Nagyapa és Lou az ajtóban állt, és Amy látta, hogy a nagyapja halkan mond valamit Lounak.

 Lou bolintott. - Reggel találkozunk - suttogta gyengéden Amynek, majd elment.

Nagyapa a szobába lépett. és leült Amy ágy szélére.

- Már tényleg jól vagyok, Nagyapa- jelentette ki Amy. - Menj te is vissza aludni.

- Egy kicsit azért még maradok - nyugtatta a kislányt a nagyapja.

Amy túl kimerültnek érezte magát ahhoz, hogy vitatkozzon, és visszadőlt a párnára. Ahogy lehunyta a szemét, a rémálom újra a tudatába villant. Pislogott.

-Ó, Nagyapa - szólalt meg, és gyorsan kinyitotta a szemét.

-Ne aggódj, itt vagyok- válaszolta a nagyapja gyengéden, és megsimogatta a haját. - Aludj, drágám.

Amikor Amy reggel felébredt, Nagyapa már nem volt ott. Mint mindig, az első gondolat, amely átvillant rajta, az égető vágy volt, hogy bárcsak az emlúlt hat hét valóban csak álom lett volna. De amint meglátta a függönyön átszűrődő halvány reggeli fényt, belevágott a jeges bizonyosság - Any halott, és ez az ő hibája.

Amy felült, karjával átfogta a térdét. Ha nem akarta volna mindenáron megmenteni Spartant, a pej csődört abból a pajtából, ahová tolvajok zárták, édesanyja soha nem indult volna el a viharban, és nem történt volna meg a baleset. Ő beszélte rá, hogy tegyenek valamit. Szívét összeszorította az önvád maró érzése.

Amy felkelt az ágyból, felvette farmerjét, és az ablakhoz lépett, hogy lehúzza a függönyöket. Az ablakból láthatta Heartland első istállóépületét és a karámok színes fűszönyegét, ahol lovak legelésztek és bóbiskoltak a nyugodt kora reggeli napsütésben. Amy átlépett a padlón heverő ruha- és újsághalmokon, és a földszintre sietett. Az udvar napi takarításával fogja kezdeni. Nem akart Anyára gondolni - és nem akart gondolni arra sem, mit tarogat neki ez a nap.

Délután Amy az első istálló egyik bokszában állt, és egy köteg szalmát szórt a vastag, friss alomra. Porszemek lebegtek és táncoltak az alsó ajtó fölött beszűrődő napfény pászmáibab. Spartanra gondolt. Holnap a ló pontosan ott fog állni, ahol most ő. egy pillanatra úgy érezte, jobb lenne hirtelen megbetegedni. Az élet olyan igazságtalan.

- Befejezted? - Ty, Heartland tizenhét éves lovásza nézett be az ajtón. Bizonyára látta a szorongást az arcán, mert a szemöldökét aggodalmasan ráncolta össze. -Amy? Minden rendben van? - kérdezte, és belépett.

Amy csupán bólintott, úgy érezte, nem tud megszólalni.

- Nos - szólalt meg Ty gyengéden. Körülnézett a bokszban. - Ugye Spartanra gondolsz? - Amy újra bólintott. - Nem lesz semmi baj - bátorította a fiú, és együttérzőn megsimogatta a lánykarját. - Majd meglátod.

Az udvarról behallatszott, ahogy kinyílt a ház ajtaja- Amy! Ty! - kiáltott Jack Bartlett. - Ideje indulni.

Amy az ajtóhoz lépett. - Máris jövök!

-Rendbe szedem magam - mondta Ty. - Egy perc múlva a házánl vagyok. - Kiment az istállóból, és az udvaron át elsietett.

Miközben Amy becsuta az ajtót, még egyszer körülnézett a bokszban.

Holnap a pej már ott lesz. Átnéz majd az ajtó felet, várja, hogy megetessék, lecsutakolják a szőőrét, ápolják, csakúgy, mint az összes többi lovat Heartlandben. Amy megborzongott. Miért áltatja magát? Spartan soha nem lesz egyszerűen csak egy másik ló a szemében.

A kislány lassan bandukolt a fehérre festett nag ház felé, és belépett a hátsó ajtón. Nagyapa és Lou halkan beszélgettek a konyhában. Mindketten feketében voltak. Az asztalon egy nagy csokor fehér liliom feküdt, fekete szalaggal átkötve. Édes, nehéz illata megtöltötte a levegőt.

- Hamarosan indulnunk kell - sürgette őket Jack Bartlett. - Úgy beszéltük meg, hogy fél hatkor találkozunk Scott-tal és Matt-tel.

Amy bólintott. - Csak átöltözöm - mondta, és a lépcső felé indult.

A hálószobában Amy elővett egy hajkefét, és gyorsan végigsimította sötétbarna haját, mielőtt egy pánttal összefogta volna a feje tetején. Farmerjét és pópóját egy halomra dobta a padlóra, és belebújt egy hosszú, fekete, ujjatlan ruhába. Megnézte magát a fésülködőasztal tükrében. Szürke szeme óriásinak tűnt sápeadt arcában.

Pillantása édesanya bekeretezett fényképére esett, amelyet a tükör mellett tartott. Felvette. Ez volt az egyik kedvenc fotója. Anya a kapunál áll, és nevetve simogatja Pegazust. Néhány héttel a baleset előtt készülz. Amy fájdalmas nyilallást érzett a melkasában.

- Amy! - hallotta Lou hangját a földszintről.

Amy letette a képet, felkapott egy darab papírt az asztalról, gyorsan összehajtogatta, és a zsebébe süllyeztette.

Lou ott állt a lépcső aljánál, de máskor mindig nyugodt arca most feszült volt. - Elkészültél? . kérdezte, elharapva a szóvégeket, ami az angol bentlakásos iskola hatása volt.

Amy a zsebében lévő papírdarabot gyűrögette. - Igen, készen vagyok.

Átmentek a konyhán.

Ty az ajtóban állt. Hosszú, sötét haját lesimította, tiszta fehér ing és fekete nadrág volt rajta. Aggódó pillantása elkapta Amyét. A lánynak sikerült rávillantania egy halvány mosolyt.

Jack Bartlett kinyitotta a hátsó ajtót. - Akkor induljunk!

Teljes csendben értek el a temetőhöz. Amikor megérkeztek, Scott Trewin, a helyi állatorvos és az öccse, Matt már a parkolóban vártak.

- Sziasztok! - üdvözölte őket Matt halkan, miközben Amy kiszállt az autóból.

Matt és Amy ugyanabba az iskolába jártak, és jó barátok voltak. Régebben Matt gyakran célozgatott arra, hogy többet is szeretne egyszerű barátságnál, de most az arcán nem látszott más, csak barátsággal teli aggódás és együttérzés. Meleggen a lányra mosolygott: - Hogy vagy?

Amy bicentett. - Megvagyok.

Miközben végighaladtak a temetőn, Amy a szertartásra gondolt. Aznap reggel állították fel Anya síremlékét, és Amy szerette volna felhasználni az alkalmat arra, hogy méltóképpen elbúcsúzhasson tőle. A hivatalos temetést hat héttel korábban, néhány nappal a baleset után tartották, amikor Amy eszméletlenül feküdt a kórházban.

A csoport elérte a temető árnyékos szögletét, ahol Marion síremlékét aznap reggel helyezték el. Balra egy régi sírkő állt, amely az idő múlásával megkopott, de a parcellát gondosan ápolták. Amy látta, hogy Nagyapa pillantása arra a kőre vetődik, majd odalép, gyengéden megérínti, és lehunyja a szemét.

Jack Bartlett feleségének a síremléke volt, a nagymamáé, aki amég a most huszonhárom éves Lou születtése előtt meghalt.

Egy pillanat múlva Nagyapa visszafordult a kis csoporthoz. Megköszörülte a torkát. - Köszönöm, hogy eljöttetek. Ahogy mindanyian tudjátok, azért gyűltünk össze, hogy végső búcsút vagyünk Mariontól. - Rápillantott a körülötte állókra. - A lánytól, az anyától, a baráttól. Mindanyiunkban más emlékek élnek rólna. Megnevettetett, felszárította a könnyeinket, odafigyelt ránk, segített és szerettett. Szenvedélyesen ügyelt minden befogadot lóra, akiket itt gyógyított Hearlandben. Marion szeretette végtelen volt, és böszke vagyok, hogy a lányomnak nevezhetem.

Miközben Nagyapa szavait hallgata, Amy a világosszürke sírkőre bámult: a föld még friss és kissé nedves volt körülötte, a sírt beborították a virágok. Úgy tűnt, Nagyapa szavai elúsznak mellette, nem is érzékelte őket. Száraz szemmel bámult a kőbe véset feliratra, és újra meg újra elolvasta édesanyja nevét, születésének és halálának évszánát. Lou, Nagyapa és ő együtt választották a feliratot: 

Lelke mindörökké élni fog Heartlandben.

- Amy! - hallotta naygyapja halk hangját, amely félbeszakította gondolatait. - Felolvasnád azt a verset, amelyet édesanyád emlékére válaszottál?

Amy előrelépett, letérdelt, és a liliomokat a sírkő elé tette. Aztán visszalápett Lou mellé, aki megszorította a kezét, és a szeme megtelt könnyel. Amy elővette az összehjtogatott papírt a zsebéből, és kinyitotta.

-Any nagyon szerette ezt a verset- rebegte halkan. - Odatűzte a tükör szélére a hállószobájában. Apától kapta, amikor az első lova meghalt. Leo Mark írta, és a címe Csak az életem. Lenézett a gyűröttnpapírdarabra, és olvasni kezdett:

"Nincs másom nekem. De az életem, Veled megfelezem, A szerelmem az életem."

Miközben Amy olvasott, észrevette, hogy Lou alig tudja türtöztetni magát, hogy visszafolytsa a zokogást, és Nagyapa is dörzsöli a szemét. Amy várta, hogy az ő szemét is elborítsák a könnyek, de nem történt semmi. Tovább olvasott, a hangja tiszta volt, az agya zsibadt.

"CSak az életem, Nincs másom nekem. De az életem, Veled megfelezem, A szerelmem az életem, De az a Tiéd, a Tiéd, kedvesem. S ha örök álomra hajtom fejemet, Ha a testem megpihen, A halál sem veszteség nekem. Mert legszebb éveim, kedvesem, Megoszthattam Veled, Veled, Veled."

Hallotta Lou zokogásáz, és Amy kétségbeesett érzés kerítette a hatalmába. Ő miért nem érez semmit? Miért nem tud sírni? Befejezte a verset, majd lassan előrelépett. - Isten veled, anya - suttogta, és megérintette a követ. - Heartland tovább fog élni. Megígérem.

Nagyapa mögé lépett, és a válára tette a kezét. Amy megfordult, a nagyapja megcsókolta a homlokát. Egy pillanatig  mindanyian némán álltak.

Miközben a kis csoport lassan haladt a parkoló felé, és mindenki a saját gondollataiba és emlékeibe merült, Ty Amy mellé lépett. - Jól vagy? - kérdezte, szeme aggódva fürkézte a lány arcát. 

Amy tudta, hogy a fiút valószínüleg meglepte, hogy nincsenek könnyei. Természetétől távolt állt, hogy érzéseit magába fojtsa. És ez most sem tudatos döntés volt. Akart sírni, igazán akart, de valami belülről megállította. - Jól vagyok - válaszolta. Hálásan mosolygott - Köszönöm hogy eljöttél, Ty. 

Mindenképpen el kellett jönnöm. - Ty megrázta a fejét, sötét szeméből szinte áradtak az érzések. - Édesanyád hitette el velem, hogy tudok bánni a a lovakkal. Kimaradtam az iskolából, mert tudtam, hogy rengeteget tanulhatok tőle - olyan fontos dolgokat amiket az iskolában soha nem tanultam volna meg... - Hamgjában zavar és tanácstalanság érződött. - Nem tudom elhinni, hogy nincs velünk.

Amy megérintette a fiú karját, aki gyorsan megszorította a kezét.

Amy! - A kislány összerázkódott, és megfordult. Scott jött oda hozzá. - Ez a vers... hihetetlen - mondta, és rápillantott. - Értem, miért jelentet olyan sokat Marionnak.

- Tudom - felelte Amy. A férfi az arcába nézett, ő pedig gyorsan témát váltott, hogy Scott ne vagye, észre hogy nincsenek könnyei. Hogy... hogy van Spartan? - miközben kimondta a ló nevét, a gyomra összeszorult. Spartan. Scott választotta ezt a nevet.e

-Nagyon zaklatott - válaszolta Scott. - Fizikailag jobban van de még mindig él benne a trauma. Nagyon ideges, és fél az emberektől. Rettenetesen megviselte a baleset.

Amyt elöntötte a bűntudat.

Scott biztatóan nézett rá. - De te tudsz majd bánni vele, Amy - bátorította a lányt. - Ha valakinek sikerülni fog, az te leszel.

Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
Heartland - © 2008 - 2024 - heartland.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat